De először is tisztázzuk, pontosan: mit is jelent a derealizáció?
Előjáróban fontos megjegyeznem, hogy a derealizáció, vagyis a külvilág téves, eltorzult érzékelése sokszor társul a deperszonalizáció, vagyis önmagunk, és testünk idegenszerű érzékelésével.
Erre egyszerű a magyarázat:
Egy súlyos sokk érte a személyiségünket, amelynek fel nem oldása, a hétköznapokban való továbbcipelése, meg nem oldása hamarosan fizikailag is kifejti hatását a testünkben. Különösen rossz helyzetben vagyunk, ha a minket ért sokkhatás mellé minden nap folyamatosan újabb stressz hatásnak vagyunk kitéve, ugyanis bár naponta nem tűnik soknak a megterhelés, a pohár idővel megtelik, és a "betegség" lassan felüti fejét a szervezetünkben.
Ezért szomorúan közlöm minden sorstársammal, hogy a derealizáció bármelyik pillanatban kiteljesedhet egy deperszonalizációs zavarrá, amely szépen lassan teljesen eltávolít minket attól a valóságtól amelyben családtagjaink, barátaink, és a környezetünk létezik, míg végül teljesen hatalmába kerít téged az a tévképzet, hogy minden ami körülötted történik: NEM a valóság.
De kérlek ne adjátok fel, még a legsötétebb percekben is mindig van remény!
Mit jelent pontosan a derealizáció, és az ehhez társuló deperszonalizáció?
Nem vagyok orvos, ezért csak idézek az ide vonatkozó orvosi szakzsargont:
"A deperszonalizáció olyan tartós vagy visszatérő élmény, amikor a beteg úgy érzi mintha elszakadt volna saját magától, külső szemlélője lenne saját érzéseinek, élményeinek. A kórkép esetében a deperszonalizáció mellett derealizáció is előfordul, amikor a környezet, a tárgyak, az emberek valószerűtlennek, idegennek tűnnek. Az egyes epizódok percektől órákig, ritkán napokig, hetekig is eltarthatnak, majd spontán oldódnak. A beteg a megváltozottság, elidegenedés érzése ellenére is a realitásban marad, amnéziával nem jár az állapot. A kóros élményekhez rossz testi közérzet, szorongás társulhat. Az időélmény megváltozik, a külvilág tárgyait a beteg néha kisebbnek vagy ellenkezőleg, nagyobbnak érzékeli. A beteg fél az állapot visszatérésétől, annyira gyötrőnek és kétségbeejtőnek éli meg. A betegség a serdülőkorban vagy a felnőttkor elején kezdődik. Lefolyása krónikus, többségében hullámzó lefolyást mutat, míg ritkábban tünetmentes időszak nélküli, folyamatos tünetek észlelhetők. Pszichológiai stresszel járó helyzetek után a tünetek kiújulhatnak. A zavar oka nem ismert, enyhébb formái nem tekinthetők patológiásnak. Múló deperszonalizációs, derealizációs élmény előfordulhat alvásmegvonás, ismeretlen helyre való utazás, traumatizáló élethelyzet, életveszély, halálközeli állapot kapcsán is.
Deperszonalizáció, derealizáció gyakran társul szorongással, pánik állapotokkal, schizophréniával, depresszióval. Kábítószerek hatása alatt rendszeresen előfordulnak ilyen élmények, különösen a hallucinogén hatású szereknél.
Deperszonalizációs, derealizációs zavar csak akkor diagnosztizálható, ha a tünetek önállóan jelentkeznek és súlyos, állandó és jelentős szenvedést okoznak, a beteget életvitelében gátolják!" Forrás:Dr.Diag.hu
Milyen érzés a derealizáció, és a deperszonalizáció tüneteit megélni?
Tudom, hogy meg fog rémíteni téged kedves olvasó, de én minden nap azt kívántam bár tört volna el a lábam, a karom, bár valamely belső szervem kellene műtéti úton meggyógyítani. A lelki és érzelmi szenvedés elképzelhetetlen, a hosszabb távon is jelenmaradó tünetek szorításában gépszerűen éled a mindennapjaidat, teszed amit kell, és igyekszel minden kis örömmorzsába belekapaszkodni. Számomra a betegség egyszerű pánikrohamokkal indult, amelyeket rosszullét, heves szívdobogás, szájkiszáradás, gyomorfájdalom és hányinger kísért. A tünetek pedig egyre erősödtek, az egészségtelen munkahelyről nem tudtam elszabadulni, az egyre közeledő vizsgára való készülődés is folyamatos stressz alatt tartott egész nap. Végül már az álmaimba is begyűrűztek a stressz fojtogató csápjai, és volt, hogy olyan erős gyomorégésre ébredtem egy rémálomból, hogy pár perc múlva már a mosdó felé hajolva hánytam. 
Természetesen a környezetem is érzékelte a bennem végbemenő negatív változást, és újra elkezdtem természetgyógyászhoz járni. Igen, kedves sorstársam, muszáj ilyenkor is elmenni egy szakemberhez! Nem a betegeket futószalagon kezelő hentesekre gondolom (tisztelet a kivételnek) hanem azokra, akik magánpraxisban szenvedélyből űzik ezt a szakmát, és tényleg a te meggyógyulásod vezeti őket. A lélek és a személyiség is ugyanolyan szerv mint bármely másik a testedben, erre is időt és energiát, és némi anyagi hozzájárulást kell áldoznod, hogy elindulj a gyógyulás felé vezető úton. De ez csupán a kezdet: a szakember csak végigveszi az életedet, megmutatja a stresszforrásokat, azokat a gócokat amelyek miatt ma rosszul vagy-DE NEKED KELL VÁLTOZTATNOD a hozzáállásodon ahhoz, hogy meggyógyulj!
Mit tehetsz azért, hogy a gyógyulás útjára lépj?
Maradjunk a realitás talaján: nem tudunk bármikor kilépni az egészségtelen munkahelyről, mert pénzből élünk, el kell tartanunk a családunkat és önmagunkat. Rengeteg mindent megtehetünk a stressz oldása érdekében, de ha meg tudod tenni ne habozz: 
1. Próbálj meg munkahelyet váltani!
A derealizáció azért jelentkezik benned, mert eltávolítod magad mindattól ami körbevesz, vagyis nem ott a helyed! A deperszonalizáció azért szorongat téged, mert nem vagy önmagad, nem azt teszed amit szeretnél, és ezt nem lehet a végtelenségig csinálni bárki bármit is mond.
Az én természetgyógyászom kimozdított a bénultságból azzal, hogy szinte rám kiabált: "ez a te életed, a te sorsod, mégis, miért nem akarod azt megélni? Miért játszod a parasztot az életedben, mikor a királynőnek kellene lenned?" Ne értsd félre: itt nem arra gondolt, hogy irány vagyont kovácsolni mindenből, vagy kihasználni bárkit is. Hanem, hogy merjek önmagam lenni, ne vonuljak vissza a véleménynyilvánítástól, és helyezzem végre első helyre a saját igényeimet! Hasznos gyakorlati tanács is ez hiszen ha nem vagyok teljes, és egészséges, mégis hogyan élhetném az életem, segíthetném a körülöttem lévőket bármiben, viszonozhatnám a szeretetüket ha lenézem önmagam?!
2. Ne zárkózz be, és ne zárd ki magad az élet történéseiből!
Tudom, hogy rosszul vagy, és hogy a másokkal való kommunikáció nagyon nagy erőfeszítéseket kíván meg tőled, mert úgy érzed: egy üvegfalon túl vannak ahová te nem érsz el. Nem mered elmondani nekik, hogy milyen nyomorultul érzed magad, mert félsz: bolondnak néznek. Nem akarod, hogy szánalommal eltelve nézzenek rád, mert az még mélyebbre süllyesztene ebben a szörnyű állapotban. DE: nézd más szemszögből! Nézd egy gyermek szemével őket: hogy milyen boldogok, milyen energiával tudják megélni minden percüket! Szippantsd be a belőlük áradó energiát, mintha az egy parfüm lenne, és hagyd, hogy visszacsalogassanak a valóság talajára!
3. Keress egy horgonyt, ami mindig boldogsággal, vagy legalább nyugalommal, az állandóság érzetével tölt el!
Nagyon rosszul vagy, lehet, hogy nem is tudsz koncentrálni hosszú távon, de keress valamit, vagy valakit, aki horgonyként maga mellett tart. Számomra ez a horgony a párom, és a családom, és ha rám tört a gondolat, hogy ennyi szenvedést nem ér meg az élet, akkor mindig rájuk gondoltam: lehet hogy szenvedek, de az életem nélkülük semmit sem ér! Beszélj a problémáidról valakivel, akiben megbízol, és kérd meg őket, hogy segítsenek a felgyógyulásban! Hidd el: mindenkinek vannak sötét időszakai az életében, de ezek úgyis idővel elmúlnak!
4. Keress minden napban valami szépséget!
Keress minden napban valami szépet, légy minden reggel kíváncsi, és az élet eléd sodorja majd az apró kincseket amelyek újabb energiamorzsákat adnak neked a következő nap megéléséhez! Keresd a mindennapi csodákat mindenben! A pékségben dolgozó hölgy/férfi mosolyában, a fák közt ugrándozó madarak énekében, a sivár aszfalt közepén zöldellő virág szépségében, az ég csodás kékjében, a hirtelen valahonnan felhangzó kedvenc dalod hangjában! Könnyű elveszni lelkünk sötéten ásítozó mélységeiben, de nem kell mindig annak lennie! Fogd ezeket a képeket, és tömd velük tele a sötétséget, idővel hidd el, hogy oszlani fog a homály, és újra a régi önmagad leszel!
5. Ne próbáld meg elnyomni a lelki szenvedést alkohollal vagy más tudatmódosító szerekkel!
Kérlek, tényleg ne tedd meg: az alkoholtól a gondolataid lehet átmenetileg vidámabban lesznek, de aztán az alkohol elbomlásával, vagy egyéb szer a szervezetedből való eltűnése még mélyebbre küld téged a spirálban. Ebből a "betegségből" nincsen gyorsan kivezető, könnyű út, végig kell verekedned rajta magad, foggal-körömmel belekapaszkodva mindenbe, tarts ki, ne add fel, és vigyázz végig magadra! Mert ahogy egy nagyon kedves barátom mondta: rengeteg ember életére vagy hatással, még akkor is ha nem tudsz róla.
Fontos vagy sokak számára, már csak ezért sem adhatod fel!
